2011. augusztus 3.

Hangsúlyos levesbetét - fokhagymás crouton

Ez egy nagyon gyorsított változat, lévén, hogy a sütőm foglalt (ott dunsztolódnak a nektarinbefőttek :)). Marad a serpenyős változat, de volt rá 10 percem - és még a kenyérszeletek is egyben voltak.

A kenyérkocka azért jó, mert a gyerekek szeretik a kenyérkockalevest. Mindegy, mi a leves, így még a brokkolikrémleves is lecsusszant. Na jó, láttam 1x életemben kivételt - húslevesen "felnőtt" 2,5 éves leányzó közölte velem, hogy "ez nem is leves" (hanem? :D).

A nagy könyv szerint külön kell szerencsétlenkedni a tepsis kenyérpirítással, a fokhagyma préselésével, de nekem nincs általában 30 percem csak egy levesbetétre, így gonosz módon lekaptam a polcról a Knorr-os vésztartalék fokhagymakockát.



Hozzávalók (4 személyre):


- 4 nagy szelet kenyér (most burgonyás kenyér volt az alap, jó alap)
- 1 fokhagymakocka (Knorr)
- 3 cl olaj
- 1/2 dl bor

A kenyereket felkockázzuk. Hagyományosan a héja tilos bele, és pogácsaszaggatóval karikázzuk, de nem fér bele a gyerek szájába (sem) egy pogácsányi pirítós. Így kiskockázunk. Egy serpenyőbe beletesszük őket, és nagyon, de nagyon nagy lángon hevítjük. Még pirulás előtt zutty rá az olaj, az elmorzsolt fokhagymakocka, majd a bor - sistergős lesz, de eközben kérget kap a kenyér úgy, hogy nem lesz tocsogós, még sem lesz atom szikkadt. Egy-két percen belül készen van, folyamatos kevergetés és rázogatás szükséges. Tűzről levéve pár percig hagyjuk a forró serpenyőben szikkadni.

Ami kimarad, mindig elfogy rágcsi gyanánt. Végülis, a ropinál jobb :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése