2011. szeptember 19.

Centrifugált Kubu-cube

Azt hiszem, véget kell vetnem az önsajnálkozásnak, kifogásokat keresni, most éppen miért nem érek rá nekiülni írni egyet, vagy éppen folytatni a facebook-os bejegyzéseim ide töltögetését.... OK, itt van az ősz, lehangol ez mindenkit, hűvösek az éjszakák, kezdődik a suli/ovi, zárul a kertszezon, át kell programozni magát az embernek arra, hogy megint eltelt egy nyár... Pff...

Viszont hihetetlen módon megvan az első ovis-takonykór, minden csaj beteg, szóval két kislány itthon egész nap, tiszta nyár... Ami azzal egyenlő, hogy úgy érzem, nem vagyok jó semmire, mert a nettó szabadidőm napközben 1 teljes óra, ami kevés bármilyen munka elvégzésére - ma éppen a terasz-kerítés negyed részét sikerült lemázolnom, ami elfogadhatatlanul siralmas teljesítmény, és már a rózsák helyét kellene az utcán csinálnom, mert Zita drága kiszedte a töveket, és hogy lesz így nekem jövőre rózsalekvárom?! A Kisherceg rózsája nem eléggé illatos erre a célra, az Eden Rose pedig nem adott idén annyi virágot sem, hogy potpurit csináljak belőle... Tudom, ezek nem problémák, mert Afrikában meg éheznek, de az is bosszantó, hogy 3 hete várom, hogy tésztagépem legyen, és nem sikerül beszerezni, mert nincs időm menni/telefonálni utána. Bááááááááá...

De lássunk egy szép őszi post-ot: tök jó gyümik érnek még, fel lehet szedni a répát, csodásak a padlizsánjaim, és vörösre festettem a hajam. Jó, ez utóbbi nem számít, de az ősz hozta ki belőlem ezt is...

Ott kezdődik, hogy meglepetésként kaptam 3 láda őszibarackot. Nem éppen nemesített fajta, viszont könnyen leadta a héját, és a mag is emberi körülmények között kijött belőle - így jó sokat befőztem belőle (kényszeresség, tudom, de 1. szabály: ételt nem dobunk ki). De nem voltam elég gyors - a napi (=éjszakai) egy láda kevés volt, gyorsabban ért, már az ovisok is azt ették, így beledobtam az őskövület gyümicentrifugába. De a 100% őszilé színe olyan hogyismondjam... Nem túl étvágygerjesztő. Volt még szőlő is, meg a kertben SOK-SOK RÉPAAAA!

Ásó betol, répa kihúz, jól megmos, centrifugaaa! Kész a Kubu üdítőket hazavágó házi üccsi. Ahhoz, hogy szép is legyen, és ha sok van, ne romoljon meg, pici citromsavval (vagy citromlével) és cukorral érdemes felfőzni. Ha szőlőt is teszünk bele, jó, ha tudjuk, hogy érdemes a puffasztó hatás csökkentése érdekében fahéjat, szerecsendiót, vagy szegfűborsot tenni bele, esetleg ezek kombinációját...

Hozzávalók:
 
- 3 liter őszilé
- 1 liter répalé
- fél liter szőlőlé
- 1 dl cukor
- 1 tk citromsav
- 1 tk őrölt fahéj
- fél tk őrölt szerencsendió

Elkészítés:

1. A gyümölcs-zöldségleveket összeforraljuk. Fűszereket, cukrot, citromsavat beletesszük.

2. A tiszta üvegeket kifőzzünk, a tetőkkel együtt.

3.  Megvárjuk, hogy az üdítőlé elforrja a habját. Ekkor belemehet fél liter víz, és az újraforrástól számított 10-15 percig főzzük.

4. A steril üvegekbe szedjük, lezárjuk, szárazdunsztba tesszük.

Ahha, és mi lesz a centrifuga-hulladékkal?! Merthogy van egy másik szabály is: ami maradék, szinte biztos, hogy nem szemét...

Nos, ha ügyesek vagyunk (= tiszták az alapanyagok, pucolt a barack, a centrifuga-pürében  nincsenek magok), egy nagyon klassz répatorta alapot kapunk melléktermékként. Nem kell répát reszelni, hurrá! Hurrá! És van mazsola, és van dió, kész az őszi Kubu-kocka....


 
Hozzávalók:

- 45 dkg mag- és héjmentes reszelvénykeverék (alma, barack, körte, répa, stb. - szőlő a mag miatt nem jó sztem)
- 45 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 10 dkg sárgabarack-lekvár
- 1 sütőpor
- 1 tk só
- 1 tk fahéj
- 1 tk szódabikarbóna (elhagyható)
- tetejére aszalt gyümölcsök és/vagy magvak

Elkészítés:

1. melegítsük fel a sütőt 150 fokra.

2. a reszelvénykeveréket keverjük össze a cukorral és a lekvárral.

3. a lisztet keverjük össze a sütőporral, a szódabikarbónával és a fahéjjal.

4. a lisztes cuccot dolgozzuk össze a répás cuccal. Masszívabb fakanalat vagy dagasztóspirált igényel a művelet.

5. 20x30-as tepsibe simítsuk a masszát, a tetejére szórjunk diót-mazsolát-mogyorót-mandulát, ami jól esik, amit szeret a család, és nyomkodjuk enyhén a tésztába.

6. az előmelegített sütőben 45 percig süssük.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése