Ugyanis, elkezdődött valami váltásféle, ami megrekedt kicsit lelkesedésileg és időszerűségileg, de azért nagy lépés ez nekem. Szakácsiskola folyamatban, szakmai gyakorlat kipipálva, és a Hanságiban folytatódik a tankonyházás.
Rengeteget tanultam már eddig is, pedig a nemzetközi technológiákat el sem kezdtük a gyakorlatban. Rájöttem, hogy a matematika még mindig nem áll távol tőlem, hogy szeretek tanulni, és a főzést nem hiszem, hogy bármilyen körülmények között sikerül valaha megutáltatni velem. Tudom, hogy képes vagyok korán kelni, napfelkeltében repülő galambokat csodálva kutyát sétáltatni munka előtt, és kicsit kikapcsolva az itthoni dolgokat más területen is helyt állni. Megtapasztaltam, hogy az élet nem áll meg itthon nélkülem, csak döcög, a Gasztromanók pedig nem nyírják ki sem egymást, sem a Zembert, amikor távol vagyok.
Arra is rájöttem persze, hogy a családnak az iskolázásom és a vendéglátózásom egyszerre nem jön be, és türelmesen várnom kell, míg eljön az én időm. Vagyis dolgozni a szakmában nem fogok tudni, amíg kicsik a lánykáim...
Hamarosan vizsgáim lesznek, addig is, hogy tanulás közben ne legyenek konyha felé száguldó gondolataim és törekvéseim, kipróbáltam ma valamit, ami régóta birizgálja az agyamat.
Szégyen vagy sem, Orly masszát sosem készítettem, de szerencsére a tételeim között megtalálható, így TUDNOM kell olyat készíteni. Node, érik a bodza is, amit évek óta szeretnék bundázva megkóstolni. A sörrel - ami az Orly massza fontos összetevője - a kapcsolatom pár éve érintőleges csupán, amióta is rájöttem, lehet a sörön csavarni, és máris ízlik. Például a karamellmaláta nagy favorit, és most Sopronban meggymárkásították is, de nagy melegek kertimunkáinak megérdemelt jutalma a grapefruit-os Borsodi.
Ezek így együtt forrták, illetve sütötték ki magukat a citrusos frissesség jegyében borsodi-grapefruit-os Orly masszás bodzává, ami mellé tartár passzol a tétel (= Orly ponty tartárral) szerint. De a sima tartár túl snassz, így keveredett bele egy kis Fuxli Sebestyén Csabitól, illetve, pár csipet frissen aprított citromfű is.
Orly-virág |
Hozzávalók:
Orly massza
- 1,5 dl Borsodi grapefruit-os sör
- 100 g liszt
- 9 g só
- 1 tojás
Dresszing
- 1 nagy ek 20%-os tejföl
- 1 nagy ek majonéz (a házi a legjobb)
- fél dl Fuxli
- csipet só
- csipet cukor
- nagy csipet aprított citromfű
- 3 nagyobb bodzavirágzat
- liszt a szóráshoz
- olaj a sütéshez
Elkészítés:
1. elkészítjük a dresszinget: a hozzávalókat alaposan elkeverjük és kihűtjük. Nem baj, ha kicsit hígnak tűnik, ez csak azt jelentheti, hogy több bor került bele, feltéve, ha a majonéz készítésénél elegendő sűrűségig vertük a masszát.
2. a bodzavirágzatokat féltenyérnyi darabokra szedjük. Mosni nem szoktam, mert akkor szétesik, és szerencsére már van saját bodzánk, ami pedig tuti nem piszkos :).
3. elkészítjük az Orly masszát: a tojássárgáját a sörrel, sóval és liszttel jól eldolgozzuk. Külön felverjük a tojásfehérjét, és óvatosan a masszához keverjük. Ha sűrűnek tűnik, kevés olajjal vagy további sörrel hígítható.
4. olajat forrósítunk. A bodzavirágzatokat lisztbe forgatjuk, a felesleget lerázzuk róluk, majd az Orly masszába forgatjuk, és azonnal az olajba tesszük. Aranyszínűre sütjük, csepegtetőrácsra tesszük, mert az Orly hajlamos megszívni magát olajjal.
Előételként, a Fuxlis tartárral kínálhatjuk az egész alapjául szolgáló bor kíséretében, kevés extra citromfű társaságában.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése