Elindult az új év. Őszintén szólva, a tavalyi események tükrében, elegem volt az előzőből. Nagyon jól sikerült a búcsúztatás is, valódi barátokkal, otthonosan, sok borral sikerült 2012. hátulról jól megküldeni.
Újévi fogadalom az volt.... Mégpedig az, hogy végre (34 életévvel a hátam mögött) kitalálom, mi leszek, ha nagy leszek. Mert anyuka AZ vagyok, és ha nagy leszek, nagyANYA is leszek, de úgy ezen felül jó lenne ártani valamit ennek a világnak a hátralevő pár évben.
Az a nagy ötlet, hogy szakács leszek. Vagy kertész. Vagy nem tudom... Mindenesetre jó nagy barom voltam, hogy anno nem agrárra mentem. Ez már mindegy, idén kitalálom...
Az új év lendülete hozta magával a házi készítésű mogyorókrémet. Nem bonyolult, és a házi majonézhez hasonlóan az a szépsége, hogy nincs két egyforma. Legalábbis az én konyhámban nincs :).
A mogyoróról annyi szösszenet, hogy tökre-de-véletlenül, és tévesen, a Mikulásos mogyorótömegtől elnyomott aggyal, első körben a földimogyoróra asszociáltam, amikor az Életszépítős linkre rábukkantam. Így a fotóimon földimogyorókrém látható.
Később, amikor fogyóban volt (= 4 nap múlva) kipróbáltam erdei mogyoróval is - és, valamit elronthattam, de nem lett jobb. Sőt. Jó sem annyira, kicsit mák-utóíz beütésű, de lehet, hogy a mogyoróval volt valami gixer.
Ezt már nem tudjuk meg, mivel a család a földimogyorókrémre voksolt, vele a palacsinta is jobb volt, mint erdei rokonával.
Hozzávalók:
- 100 g tisztított mogyoró
- 70 g vaj
- 100 g Katica étbevonó
- 190 g sűrített tej (házi recept: itt)
Elkészítés:
1. a mogyorót ledaráljuk. Ez a történet legmacerásabb része. Mert a földimogyoró kemény, pattog, és nekem csak kézi tekerős sajtreszelőm van, ami dió- és mogyoró darálására használhatok. Nyilvánvalóan, minél homogénebbre sikerül darálni (mákdaráló, esetleg), annál krémesebb lesz a termékünk.
2. a vajat és a csokoládét gőz fölött megolvasztjuk. A Katicát azért szeretem, mert jól viselkedik hő hatására, ellentétben sok, nagy kakaótartalmú étcsokoládéval.
3. levesszük a gőzről az edényt, és még forrón elkeverjük a sűrített tejjel és a mogyoróval.
Hűvös helyen eláll, amíg el nem fogy :).
Szobahőmérsékleten tárolva szépen kenhető piskótatekercsbe, kenyérre, palacsintára.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése